Amator (1979)

Krzysztof Kieślowski az egyik legismertebb lengyel rendező (a Trois couleurs trilógia és a Dekalog sorozat tartozik főbb művei közé, mindenkinek csak ajánlani tudom). Ez a filmje viszont nem annyira ismert, viszont a kameramániásoknak egyik alapműve lehetne.

A film arról szól, hogyan teszi tönkre a kamera és a filmkészítés-mánia Filip Mosz házasságát és életét. Tulajdonképpen nem akar ő semmit, csak megörökíteni gyermekének születését, felnövését, aztán végül mindent felvesz, amit tud. És az enyhén szoci világban nem nézik jó szemmel, hogy felveszi a kisember életminőségét. De fesztiválra kerül, maga sem érti, miért, de díjat nyer… közben egyre távolodik a feleségétől és a családjától. Érdekes, egyszerű lefolyású dráma, komoly filmművészeti és társadalmi kérdésekkel – de csak egyszerűen, amennyire az átlagember egyszerű. Nagyon szép és viccesen szomorkás film.

THX-1138 (1971)

Legutóbb Spielberg első filmjéről írtam rövidke bejegyzést, most George Lucas jön, aki hasonló mértékben járult hozzá a hetvenes évek amerikai blockbuster-forradalmához, Hollywoodot szépen megkerülve, a független filmezés minden előnyével-hátrányával.

Maga a film egy disztópia / sci-fi, és eléggé zavarbaejtő. Mármint, nehéz eldönteni, hogy most ez egy jó film, vagy sem. Technikailag lenyűgöző, amit Lucas kihozott a valós helyszínekből és valós technológiából, mivel amit a filmben látunk, az gyakorlatilag még csak nem is díszlet. Díszletszerűen használt realitás, mondhatni. A történet nem nagy kunszt. A mondanivaló talán már akkor is elcsépelt volt. Ember a birodalommal szemben, klasszikus Lucas-téma. Akárhogy is ítéljük meg a filmet, a kétlemezes extra DVD-t érdemes megvenni. Nagyon jó dokumentumfilmeket láthatunk a Coppola/Lucas féle American Zoetrope-éráról és a két rendező karrierjének indulásáról. Plusz megkapjuk a THX-1138 eredeti rövidfilmjét, azaz George Lucas vizsgafilmjét is. És így a DVD-kiadás nem csak kétszeresen, de hatványozottan értékesebb, mint maga a film.

Budget: 777.777 USD

Duel (1971)

Spielberg karrierjének kezdőlökése. A kis huszonegy-két éves gyerkőc tévésorozatok epizódjait rendezheti, majd jön ez a lehetőség: egy Matheson-novellából forgasson tévéfilmet. Mindössze tíz nap alatt. Kétségbeesik? Spielberg, ő soha. Megcsinálja, és ezzel együtt megcsinálja a karrierjét.

A Duel, annak ellenére, hogy tévéfilm, végül kijött Európában mozifilmként, s viszonylag nagy sikert aratott (európai artizmusságunk sikeresen belemagyarázott némi szimbolikát is). Spielberg ambícióinak csúcsán volt, amikor ezt a filmet forgatta. A Special Edition DVD-n nagyon szemléletes interjút ad a forgatás menetéről, minden kezdő rendezőnek csak ajánlani tudom a megtekintését. Az elszántság, a szerencse és a kreativitás frigyéből született mű ugyan egyszerű zsánerfilm, mégis az ilyenekből születnek klasszikusok. A feszültség teljesen hitchcocki, a dinamizmus viszont új és spielbergi, a kettőnek ötvözete pedig falvakaróan izgalmas és nyomasztó harc a kis ember kis autója, és a láthatatlan ellenfél bazi nagy kamionja között. Bravó.

Budget: 450.000 USD

Reloaded

Visszatértem, kicsit húzósabb vizsgaidőszak után most már lesz időm filmezéssel foglalkozni – nem csak nézéssel, de alkotással is, ugyanis szereztem egy Canon HV30-as kamerát, amellyel tervezek filmet forgatni. A következő fél év tehát azzal fog eltelni, hogy vágóprogramokkal való ismerettségemet mélyítem és elkezdem a beállítások gyakorolgatását. Fény, hang, kép, maszkok, effektek – a filmezés minden ágához valamilyen szinten érteni akarok, hogy ne jelentsen semmi sem akadályt, ha el akarok mondani egy történetet. Mert végül is, akárhogy szépítjük, akárhogy villogok itt a technológiával, elsősorban mesélő vagyok, és mindig új eszközöket keresek, hogy elmondjak valamit.

Létrehoztam a Naplót (az oldalak menüpont alatt), amelyben feljegyzem a tapasztalataimat a nulláról kezdve. Szerintem vérciki lesz, de ez már az én dolgom. Kell egy hely, ahol összeszedem a gondolataimat a filmes világgal kapcsolatban, és hadd ne zsúfoljam tovább az irodalmi jegyzetekkel tömött füzeteimet. Szóval ez az Auteurismo, újra üzemben, bővebb funkciókkal. Reméljük, kilyukadunk valahová. A rövid filmismertetéseimet mindenesetre folytatom hamarosan.

Brick (2005)

Rian Johnson valószínűleg majdnem a kedvenc rendezőm. Még nincs elég filmje, de ha így folytatja, esélyes, hogy megdöntse Wes Anderson uralmát. Nincs sok értelme összehasonlítani őket, mert míg Wes Anderson eklektikus és drámai művész, addig Rian Johnson nagyon is zsánerekben gondolkodik, hogy aztán kiforgassa őket: a Brick a noir, a Brothers Bloom pedig a con-man sztorik tökéletes példája és tökéletes alternatívája egyben.

 

Szóval noir, klasszikus detektívtörténet, amelyben komoly, valós fenyegetések, femme fatale, csavaros és szövevényes cselekmény is megfér. A csavar csak annyi, hogy mindezt egy középiskolás közegbe tette a rendező, így az is előfordul, hogy a bűnszövetkezet feje és a nyomozó úgy beszélik meg ügyeiket, hogy az anyuka zabpelyhet és narancslevet tesz eléjük közben. Persze, soha nem lesz a fiatalosság annyira tolakodóan röhejes, hogy megtörje az egyébként hidegrázósan nyomasztó atmoszférát, amely a filmre telepszik. Drog, gyilkosság és dráma a fő irányvonal, de annál nagyobbat ütnek a humoros felsóhajtások a filmben. Gyönyörű, kreatív, eredeti és magabiztos első rendezés. Csak így tovább.

Budget: 450.000 USD

Swingers (1996)

Amikor Jon Favreau és Doug Liman még nem az atomdurva költségvetésű Iron Man és Bourne Identity világában kavarogtak, volt egy Swingers című közös filmjük. Szoros baráti kör, munkát kereső színészek, Hollywood kapuján kopogtató írók-rendezők gyűltek össze, hogy nagyjából önmagukról hozzanak össze egy filmet.

A Swingers tehát a Hollywood peremvidékén elő, bulizgató és kétségbeesetten munkát kereső fiatalokról szól, és bizonyos vonásaiban akár a How I Met Your Mother előfutárának is tekinthető: a főhős egy szakítás után próbál csajokkal ismerkedni, de többnyire elbénázza, nagydumás, nőcsábász haverja pedig állandóan rángatja bulikból bulikba, hogy döngessenek. Természetesen semmi könnyed sitcom-humor: van itt dráma, tisztességes romantika és energikus, swing-zenével fűtött Los Angeles-hangulat a legjavából, miközben a főhős abszolút nem idétlen szerencsétlenkedésein nevetünk. A Swingers zseniálisan használja ki a megszerzett költségvetést, és az említett arcokon túl olyan színészek karrierjét indította el, mint Vince Vaughn. A számtalan filmes utalás és “homage” jelenetek pedig finoman fűszerezik (a Reservoir Dogs-shot valami hatalmas): minden vonása kultikus klasszikussá teszi.

Budget: 250.000 USD

The Breakfast Club (1985)

A tavaly elhunyt John Hughes a mi generációnk és a szüleink generációjának fiatalkorát édesítette meg néhány fergeteges tinifilmmel és vígjátékkal (Meglógtam a Ferrarival, Családi vakáció), egyik talán legelismertebb filmje viszont a Breakfast Club. Nem kimondottan vígjáték, de tele van fergeteges mozzanatokkal.

Nyolcvanas évek a legjavából, öt fiatalt büntetésre ítélnek, egész szombaton a suli könyvtárában kell tölteniük. Élesen más karakterek kerülnek tehát egy zárt térbe, ahol megkezdődik egymás szekálása, a dráma, és még a tanár is belekavar olykor. Viszont mindez másfél órában teret ad nagyszerű karakterrajznak, éles dialógusoknak, furcsa szituációknak és némi társadalmi-családfilozófiai pillanatoknak is. John Hughes filmje még mindig aktuális témákat feszeget, minden szempontból, és közben arra is maradt energiája, hogy pazar, szórakoztató környezetben szerethető karaktereket vázoljon fel a forgatókönyvében. Zseniális film, kellemes 80′s zenékkel, megkockáztatom, hogy igazi klasszikus.

Psycho (1960)

Nehéz elhinni, mekkora filmlegendák születnek nagyon egyszerű körülmények között: Hitchcock 9000 dollárért vette meg Robert Bloch regényének a jogait, és egy éven belül, TV-s stábbal, szinte semmi támogatással leforgatta azt a filmet, amely talán életművének legismertebb és legnagyobb hatású darabja. A film idén 50 éves.

A film sikere nagyon sokban múlt olyan tényezőkön, mint például ahogy Hitchcock kezeli a feszültséget, vagy Anthony Perkins játéka, de azt is mondják, hogy a hatások 33%-ban Bernard Hermann zenéjének köszönhetik erejüket, nem tudnám megmondani. A film érezhetően nem vált ki olyan érzelmeket manapság az emberből, mint annak idején, ennek ellenére folyamatosan odatapasztja a nézőt, harmadszori megnézésre is sikerült magával ragadnia egyik-másik jelenetnek. Vicces azért, hogy a 60 milliós, 1998-as remake hogyan próbálja shotról shotra utánozni az eredetit, és hogy mekkorát bukik ezzel.

Budget: 806.947 USD

Before Sunrise (1995) / Before Sunset (2004)

Nehéz ezekről a filmekről úgy írni, hogy ne írjak a legnagyobb meglepetéseiről, mégis megpróbálom. Jesse és Céline egy vonaton találkoznak, és eltöltenek egy napot Bécsben. Egyetlen nap alatt játszódik tehát az első film, a játékidő legnagyobb részét pedig két ismeretlen fiatal beszélgetése tölti ki. Talán nem lövök le nagy poént azzal, hogy egymásba is gabalyodnak rendesen; a gond csak az, hogy a fiú amerikai, a lány francia, és a nap felkeltével el kell válniuk.

Hogy folytatása létezik ennek a filmnek, már mutatja, hogy valamikor, valahol újra összetalálkoznak, de vajon ez a találkozás boldog véget ígér, beteljesülést? Sokkal fontosabb kérdés, hogy vajon mihez kezdenek a szereplők egy ilyen élménnyel, hogyan alakítja életüket. Mindkét filmben a szereplők önmagukat keresik, az értelmet a párkapcsolatokban, az egyedüllétben, életben és halálban. Soha meg nem álló kommunikáció mindkét film, tele érdekes párbeszédekkel, folyamatos mozgással, ráadásul mindenféle nyálas-szentimentalista elemektől megfosztva: önmagában csodálatos és tiszta élmény. Hosszú vágatlanok, rövid forgatási idő és költségvetés, mégis a legtartalmasabb filmek közé sorolnám ezt a filmpárost, ahol a folytatás semmivel sem rosszabb, mint az első rész. Talán még életszerűbb is. Richard Linklater életművének igazi gyöngyszemei.

Budget: 2.500.000 USD  &  2.700.000 USD

Smoke Signals (1998)

Láttunk már filmben indiánokat – ahogy az amerikaiak látják őket. Tudjátok, kék bőrűek és nagy fában élnek. A Smoke Signals írója és rendezője is indián, nagyjából minden szereplője az. Annak ellenére azonban, hogy független film, egészen szépen alkalmazza a klasszikus nézőbarát formulákat, és ahol a különleges fűszerezés befigyel, az az atmoszféra és a humor.

Sherman Alexie író és Chris Eyre rendező egyszerű, kedves hangulatú történetben egyensúlyoznak hol a humorral, hol a komoly drámával. Egy srác, akinek tűzben haltak meg a szülei és egy másik, akit részeges apja hagyott ott gyermekkorában. Ők indulnak félig spirituális töltetű, félig röhejes utazásra. Egy rész road movie, egy rész Hollywood-oltás, egy rész emberismeret. Gyönyörű recept, abszolút működik, még ha néhol ki is billennne az egyensúlyból a forgatókönyv. Tulajdonképpen semmi eredetit, vagy újat nem látunk, de a meglévő eszközökkel nagyon jól dolgozik a rendező: a flashbackek a vágást tekintve is szinte belesimulnak a jelen eseményeibe, a kellemes folk-zenék megteremtik a nagyszerű hangulatot, egyik-másik shot festményszerűsége pedig igencsak gyönyörűre sikeredett. Én azt mondom, érdemes ránézni, már csak azért is, mert ennyire indián filmet nem minden nap lát az ember.

Budget: 2.000.000 USD